Nem panaszkodom, hiszen kb. egy hónapja egész eseménytelenül telnek az éjszakáink. Az elalvás viszont annál mozgalmasabbra szokott sikerülni. Nem tudom, melyik kisgyermekes család hogyan abszolválja ezt a feladatot, valószínűleg ahány totyogó, csacsogó kis jószág, annyiféle tipp, trükk és praktika kerül bevetésre az esti órákban.

Nálunk jó pár hete a következő forgatókönyv szerint zajlanak az esték:

Lujzi valamikor 19 és 21 óra között a játékhegyekből előbukkanva egyszer csak odabújuk hozzám, és nyöszörgéssel jelzi, hogy vélhetően elfáradt, és aludni szeretne. Pápát intünk apának, és bevonulunk a szobájába. Ott felkapcsoljuk Manót, a világítós, párologtatós diffúzort, majd leülünk a kanapéra szopizni egyet. Ezt követően odamegyünk Manóhoz, Lujzi megkapja a cumiját, majd elbúcsúzunk a kis barátjától, és lekapcsoljuk a világítását. Mivel az utcára néz a szobája, jön a függönyön keresztül annyi fény, hogy ne legyen tök sötét, így nem használunk éjjeli fényt. Mostanában Lujzus egyből kéredzkedik a kiságyába, én pedig már foglalom is el a helyemet a kiságya melletti roppant kényelmetlen puffomon, hiszen hamarosan kezdődik az előadás. A jegyem minden este A hattyúk tava című balettelőadásra szól, Lujza művésznővel a főszerepben. A kis pufi balerina bemelegítésként játszik kicsit Rókussal és Pandussal, a két alvós plüssével. Még ilyenkor is marad az egész napos duma után mondanivalója, így ilyenkor kiveszi a szájából a cumit, és közli a közönséggel, hogy Edee, majd visszateszi a cumit. Hentereg jobbra, balra, keresztbe, feláll, rágja a rácsot. Odabújik hozzám, majd mikor megsimogatom, elvágódik, mint a krumplis zsák. Eleinte baromira féltem, hogy bevágja a fejét, ami persze gyakran megesett. Most már mesterien kiszámítja a becsapódás helyét, így annyira nem veszélyes a mutatvány. Ha túl vagyunk a felállós felvonáson, akkor a szünetet kihagyva következik a következő rész. Igazán lehetne humánusabb a nézőközönséggel, mert anyukájának ilyenkor már rendszerint vagy rettentően pisilnie kell, vagy éppen rettentően kiszáradt a torka az énekléstől. Mert hogy kifelejtettem, hogy a nézők között helyet foglaló Lujzaanyukája egyben a balett kórusa funkciót is betölti a Sundámbundám Rókabundám című és kezdetű nótával. Immár ülve és fekve folytatódik a performansz talajgyakorlatokkal, ami a művésznő aktuális kedvétől függően hol 45 perc, hol másfél óra. Becsületére legyen mondva, a fáradság jelei csak az előadás vége felé mutatkoznak rajta, amikor is gyanúsan hosszabban időzik egy-egy póz kitartásával, míg egyszer csak úgy marad. Lujzaanyukája nézi még pár másodpercig a szunnyadó babáját, megbizonyosodva az előadás sikeréről. Közben már tervezi magában, hogyha a kis Dundiego kinövi a babaháját, akkor reszkess Győri Balett, megy az ajánlólevél!