Még mikor pedagógiát tanultam az egyetemen, nagyon elkezdett érdekelni a pszichológia, azon belül is a fejlődés-lélektan és a gyerekek különböző fejlődési szakaszai. Mielőtt Lujzi megszületett, újra elővettem a vastag könyvemet, és átnézegettem az ide vonatkozó részeket. Most pedig a gyakorlatban, a saját családunkon is tapasztalom, hogy megy ez a valóságban.

KisMóki alapvetően mindig is a női társaságot részesítette előnyben, volt egy időszaka, amikor kifejezetten félt bizonyos típusú férfiaktól. Aztán következett a csak anyával vagyok hajlandó elaludni, ezt meg azt csinálni időszak, amiben esetleg a Mamák, illetve a Réka, a keresztanyuka vehették még ki a részüket. Aztán ez a tendencia most, ha nem is megfordulni látszik, de Apa és a Papák iránti rajongása kibimbózott.

Kezdődött a dolog azzal, hogy az egyik első, tudatosan használt szava az Apa volt, hasonlóan fontos kifejezések mellett, mint a Memme (bárminemű étel vagy ital) vagy a Baba. Lujzaanyukája hetekig sóvárogva hallgatta naponta kb. 140szer, ahogy csemetéje cukibbnál cukibb módon ejti ki hajszálpontosan az A-pp-a szavacskát. Majd hamarosan még mélyebbre döfte Lujzi anyukájában a tőrt, mert következtek csöpp csücsöri szájából az A-pp-u-k-a, A-pp-u-c-i becézések.

Mostanra azért javult a helyzetem, mert Móki megtanulta a várva várt Anya, AnyaManya szavakat is. Az Apukázás azonban megmaradt, és határtalan hódolattal kezdett párosulni. A lovacskázásra, hochockatonázásra megérett leányzó vidáman kacarászva játszik esténként (persze csak lefekvésig, az altatás kevésbé vidám privilégiuma továbbra is anyukánál van) apukájával, alig várja egész nap, hogy hazajöjjön hozzánk a munkából. Napjában továbbra is kb. 140-szer emlegeti Appukát, aki brümbrümmel elment dolgozni. Többször befut a szobájába, és újra és újra megmutatja, hogy Appuka milyen szépen kifestette a szobája falát szürkére. Mutatja a térdét, mert Appukának fáj, ugyanis megrúgták a focimeccsen.

Appuka festette ki:) 

Hétvégén aztán ismét léptünk egy szintet. Börcsön voltunk a szokásos vasárnapi ebédünkön, ahol a Papa készítette a kertben a menüt, grillezett csirkét és babgulyást, amiből Lujzi jóízűen falatozott. Ez lehetett a kulcs a szívéhez, illetve a gyomrához, mert hazaérve este és onnéttól kezdve azóta is folyamatosan mást sem csinál, mint a Papát emlegeti. Amikor eszünk, azt bizonyára a Papa főzte. Kiváló képzettársítás, mert az esetek 99%-ban a Mama főzi az ebédet, de való igaz, hogy kint a kertben a Papa szokott grillezni. Appuka után a Papát is végigkérdezi, hogy hol van, dolgozik, és brümbrümmel ment oda, ahova. A család női tagjai mehetnek a levesbe, ki tudja, lehet, hogy az Ödipusz-konfliktus legyőzéséig. Legalább is a freudi szakirodalom szerint…

Hajrá Papák:)