Ahogy a kisbabám születése előtt fogalmam sem volt, hogy mekkora boldogságot jelent anyának lenni, hogy milyen jó lesz vele itthon tölteni a napokat, látni, ahogy nődögél, tanítani neki mindenféle új dolgot, úgy arra se lehet szerintem felkészülni, hogy mennyire megváltozik az életünk. Ezer dolog nyer ilyenkor új értelmet a kisgyerekes szülők és családtagjaik mindennapjaiban. Én most konkrétan az ünnepekre gondolok. Bár ahhoz még kicsi Lujza, hogy aktívan kivegye a részét az ünnepvárásból, jövőre ez már biztosan másként lesz. Mindenesetre én annál nagyobb izgalommal várom az első családi Mikulásunkat és Karácsonyunkat, és már most teljes lázban égek, hogy fognak telni az ünnepek. A készülődést, jelentem, már megkezdtem: levelet írtam a Mikulásnak Lujza nevében. (Az e-bayes rendelésekről most ne beszéljünk, igazából ezek nyitották a sort a készülődés terén.)

Nyilatkoztam, hogy a gyermekem jól viselkedett az évben. Azért egy „többnyire jól” kiigazítást eszközöltem a szövegben, hogy hűek maradjunk a valósághoz. Mert a néha szirénázó Lujza kisasszony igenis bontogatja már akaratát, ami persze nem tartozik a rossz kategóriába, hiszen egy, még az első szülinapját sem ünneplő kis ember hogy is lehetne rossz? Mindössze arra hívtam fel a Mikulás figyelmét, hogy ösztökélje kicsit apróságomat a jövőre már esedékes virgács ígéretével, hogy legyen kedves éjszaka is azt a tündéri oldalát elővenni, mint amit nappal, nagyközönség előtt mutat, ugyanis anyukája idestova több mint másfél éve nem aludta át az éjszakát. És igen, bár a keresztvíz lemosta a pocakomban elkövetett vétkeit, amikor is éjjelente 5-6szor kellett kimennem pisilni a mocorgásától és csuklásától, de a megkeresztelkedése óta már eltelt jó pár éjszaka, így van mit helyrehoznia Lujzusnak!