Ezt a posztot kicsit azoknak is szánom, akik el sem tudják képzelni magukról, hogy mit kezdenének egy kisbabával, és heves szorongás fogja el őket, ha arra gondolnak, hogy hónapokig, évekig össze lesznek zárva egy légvédelmi szirénával. (Nem lenne fair, ha nem írnám le bíztatásul, hogy a mi Lujzababánk igazi békebeli sziréna, csak nagyritkán, a hadgyakorlatok idején a próbariasztásokra kapcsol be.)

Én azért ennyire nem voltam szélsőséges, de voltak azzal kapcsolatban aggályaim, hogy nem fogom-e egyedül érezni magam itthon, én, aki nem tud elülni a fenekén egy percig, aki imád másokhoz beszélni, és aki rögtön azon töri a fejét egy nagy projekt befejezésekor, hogy jó, hát most akkor mit csináljunk. (Ez tényleg így történt szó szerint, a legdurvább eset talán a 7 évnyi tanulást és kutatást lezáró sikeres doktori védésemet követő délután jött el, amikor hazaérkezve egy láblógatós lightos délután helyett elkezdtem azon gondolkodni, hogy rettentően unatkozom.  No, itt én is azt gondoltam, hogy nem vagyok teljesen normális.)

Évek óta vágytam már egy kisbabára, és végül úgy érzem, minden tekintetben a legmegfelelőbb pillanatban érkezett meg hozzánk Lujzi. Madarat lehetett volna fogatni velem, amikor megláttam azt a bizonyos két csíkot. A terhesség sem volt szerencsére megerőltető, egy hónapon keresztül hánytam csak reggelente, és a szagok közül is egyetlen egyre voltam érzékeny, a kipufogógáz és benzin szagára. Naná, hogy én voltam az EYOF előtt a fáklyafutás-felelős. Több héten keresztül öntögettem a benzinkeveréket és jártam a vidéket a hightech fáklyánkkal J.

Olyan igazán átszellemülős, babavárós hangulat azonban nem kerített hatalmába, talán túl elfoglalt voltam. Aggódtam is egy kicsit, hogy mi lesz, ha megszületik ez a kungfupanda kislány, akinek a csuklásán és karatemozdulatain kívül nem sok mindent éreztem, persze a határtalan boldogságon kívül. Mi nem hallgattunk komolyzenét, inkább Halott Pénzt, nem énekeltem neki dallamos gyerekdalokat, inkább komoly, akkor még egyoldalú beszélgetéseket folytattunk a fürdőkádban, hogy a kisasszony legyen kedves megvárni a kiírt napot a születéssel. Aztán ahogy közeledett a 9. hónap vége, és be is költöztünk már a Lujzikompatibilis új kuckónkba, inkább arról próbáltam meggyőzni, hogy jöjjön inkább ki hamarabb, hiszen már úgy várjuk, anyukája meg majdnem kidurran.

Aztán január 20-án, egy nappal a megjósolt dátum után 9 óra 21 perckor felsírt a ráncos kis dínófejű Lujzi, beindult a hormonáradat, és robbant a cukiságbomba. Onnéttól kezdve egy szempillantásnyi időre sem jutott eszembe, hogy kétségbe essek, vagy hogy amit átélünk, az nem a világ legcsodálatosabb és legtermészetesebb dolga. Magától értetődően telnek a délelőttök együtt kettesben itthon, aztán apával és a családunk többi tagjával, barátokkal a délutánok és esték. Kicsit fura volt olvasni a feladataimat átvevő új kolleginától, hogy az én titulusom immár az ő e-mail aláírásában szerepel a neve alatt, de tudom, hogy a legjobb kezekben vannak a korábbi feladataim. Remélem, hogy Lujzikisasszony is a legjobb kezekben van nálam, jobban mondva most a játszófészkében, ahol már jelzi, hogy anya legyen kedves újra megpörgetni a baglyos, macis, elefántos zenélő forgókát, mert rettenetesen unatkozik J

Végezetül pedig néhány tipp, hogy honnét szerezhetünk be hasznos információkat a babavárás időszakában:

- A szülésfelkészítő tanfolyamon elsajátíthattuk, miként kell újraéleszteni, milyen lesz a szülés – ezt persze lehetetlen körbeírni –, hogyan kell helyesen szoptatni, milyen papírügyeket kell intézni stb. Szorgalmasan is jártunk Lujzaapukával mindketten, valóban hasznos infókat kaptunk.

- A védőnővel való találkozások alkalmával is sok, a valóságban hasznosítható tudnivaló előkerült, Jutka néni egy szuper nőci, mindig kipanaszkodta magát, hogy a második emeleten lakunk, és egy csésze tea kíséretében igazán jókat beszélgettünk. Nem dorgált meg, ha többet híztam a kelleténél, inkább odaadó gondoskodással adta át a tudását, hogy felkészülten várhassam a babámat.

- Az internetes oldalakon is hasznos dolgokat olvastam, esténként például mindig felolvastuk egymásnak Lujzaapukájával, hogy most éppen milyen fejlődési lépés zajlik a pocakomban. A fórumokat és egyéb okosságokat ontó oldalakat messziről elkerültem, találtam 2-3 olyan site-ot, ahol orvosok vagy védőnők írásaiból tájékozódhattam.

- Aztán jön a sok jó tanács a családtagoktól, barátoktól, ismerősöktől, mit hogyan csináltak ők anno.

De megnyugtatok mindenkit: a saját kisbabánknak mi vagyunk a legjobb anyukák!