Lujzi úgy egyébként nagyon jó alvó baba. Legalább is azt mondják mások. Persze nem panaszkodom én sem, mikor hallom hős anyatársaimtól, hogy bizony ők négyszer, ötször is felkelnek egy éjjel, vagy hogy órákig altatják vissza a visongó csemetét, vagy hogy az övék már reggel 5-kor fenn kukorékol. Lujzus napirendje mostanában úgy alakult, hogy 5 óra tájt felébresztette a gyomra, szopiztunk egyet, és visszaaludtunk kb. 9-ig. Amikor más gyerek már a délelőtti alvásából kel, akkor ébredtünk mi ketten elégedetten, Lujzaapukájának munkábamenős puszijának emlékével az arcunkon. Ha nem lennének a szürke sötétítő függönyeink a hálóban, szó szerint a nap is a hasunkra sütne polgárpukkasztó és Lujzaapukájapukkasztó módon.

Épp tegnap említette szegény, hogy milyen rég aludt délelőtt 11-ig. Mióta Lujzus van, azóta hiába a szombat-vasárnap, nem számít, hogy a csapattal feljutást ünnepeltek, vagy ha egész szombaton betonozott vagy ásott, és a vasárnap kb. délig másnapnap számított idáig, Lujzus természetesen megváltoztatott mindent.

De nem panaszkodunk, egyrészt, mert tényleg lehetne százszor strapásabb is, meg hát tényleg nem vészes annyira a helyzet. Így legalább van időm vasárnap reggel 7-kor blogot írni, és huszonnyolcadszor is átbogarászni a sportbabakocsis weblapokat, míg Lujzababa kapirgálja az új játszószőnyegét mellettem a nappaliban, Lujzaapukája meg megpróbál 11-ig aludni a hálószobában álmában azon morfondírozva, hogy miért épp vasárnap ilyen aktív a csemete…