Még mikor pedagógiát tanultam az egyetemen, nagyon elkezdett érdekelni a pszichológia, azon belül is a fejlődés-lélektan és a gyerekek különböző fejlődési szakaszai. Mielőtt Lujzi megszületett, újra elővettem a vastag könyvemet, és átnézegettem az ide vonatkozó részeket. Most pedig a gyakorlatban, a saját családunkon is tapasztalom, hogy megy ez a valóságban.

KisMóki alapvetően mindig is a női társaságot részesítette előnyben, volt egy időszaka, amikor kifejezetten félt bizonyos típusú férfiaktól. Aztán következett a csak anyával vagyok hajlandó elaludni, ezt meg azt csinálni időszak, amiben esetleg a Mamák, illetve a Réka, a keresztanyuka vehették még ki a részüket. Aztán ez a tendencia most, ha nem is megfordulni látszik, de Apa és a Papák iránti rajongása kibimbózott.

Kezdődött a dolog azzal, hogy az egyik első, tudatosan használt szava az Apa volt, hasonlóan fontos kifejezések mellett, mint a Memme (bárminemű étel vagy ital) vagy a Baba. Lujzaanyukája hetekig sóvárogva hallgatta naponta kb. 140szer, ahogy csemetéje cukibbnál cukibb módon ejti ki hajszálpontosan az A-pp-a szavacskát. Majd hamarosan még mélyebbre döfte Lujzi anyukájában a tőrt, mert következtek csöpp csücsöri szájából az A-pp-u-k-a, A-pp-u-c-i becézések.

Mostanra azért javult a helyzetem, mert Móki megtanulta a várva várt Anya, AnyaManya szavakat is. Az Apukázás azonban megmaradt, és határtalan hódolattal kezdett párosulni. A lovacskázásra, hochockatonázásra megérett leányzó vidáman kacarászva játszik esténként (persze csak lefekvésig, az altatás kevésbé vidám privilégiuma továbbra is anyukánál van) apukájával, alig várja egész nap, hogy hazajöjjön hozzánk a munkából. Napjában továbbra is kb. 140-szer emlegeti Appukát, aki brümbrümmel elment dolgozni. Többször befut a szobájába, és újra és újra megmutatja, hogy Appuka milyen szépen kifestette a szobája falát szürkére. Mutatja a térdét, mert Appukának fáj, ugyanis megrúgták a focimeccsen.

Appuka festette ki:) 

Hétvégén aztán ismét léptünk egy szintet. Börcsön voltunk a szokásos vasárnapi ebédünkön, ahol a Papa készítette a kertben a menüt, grillezett csirkét és babgulyást, amiből Lujzi jóízűen falatozott. Ez lehetett a kulcs a szívéhez, illetve a gyomrához, mert hazaérve este és onnéttól kezdve azóta is folyamatosan mást sem csinál, mint a Papát emlegeti. Amikor eszünk, azt bizonyára a Papa főzte. Kiváló képzettársítás, mert az esetek 99%-ban a Mama főzi az ebédet, de való igaz, hogy kint a kertben a Papa szokott grillezni. Appuka után a Papát is végigkérdezi, hogy hol van, dolgozik, és brümbrümmel ment oda, ahova. A család női tagjai mehetnek a levesbe, ki tudja, lehet, hogy az Ödipusz-konfliktus legyőzéséig. Legalább is a freudi szakirodalom szerint…

Hajrá Papák:)

Lujzi elmúlt másfél éves, ügyesen megy, szalad, leül, guggol, felmászik, elcsatangol… Nos, már tényleg akkora, hogy rövidebb távokat akár meg is lehet(ne) vele gyalogosan tenni. Egy ilyen, kb. 150-200 méteres séta a gyakorlatban körülbelül 20 perc alatt realizálódna, ha szülei bírnák idegekkel, és egy idő után nem vennék fel a kezükbe, nyakukba az elkószáló Mókit. Ő ugyanis 10 méter lelkes megtétele után aktív figyelemelterelésbe kezd. Leguggol füvet szedni, kavicsot pakolni. Kémleli az eget, és felfedez rögtön néhány repülőt, madarat. Lecövekel a gólyafészek előtt, és negyvennyolcadszor is elmondatja velünk, hogy a gólyamadár már nincs ott, elköltözött Afrikába. Brümmögve üdvözli az arra tévedő motorost, autóst. Ha ilyenkor az óvatos szülők megpróbálnak arra csak kísérletet is tenni, hogy megfogják a kezét, rögtön sikáló mozdulatokkal jelzi, hogy őt aztán ne korlátozzuk személyes szabadságában. Nos, általában ilyenkor szoktuk feladni a séta idealizált gondolatát, és felvesszük a kezünkbe a táv maradék 95%-nak megtételéhez. No, nem kell hatalmas túrákra gondolni, eddig mindössze a Ficsór mamáéknál a kb. 200 méterre lakó unokatesókat vagy a börcsi mamáéknál a játszóteret kíséreltük meg elérni gyalogosan. Egy gyenge pillanatunkban még arra is vállalkoztunk, hogy kismotorral közelítsük meg a célterületet, ami hasonló eredményt hozott, mint szerintem minden kezdő sétáló családban: kismotor az egyik, gyerek a másik kézben. Erősítésnek persze kiváló ez az új móka, csak az a kérdés, meddig bírják a szülők, nagyszülők az edzést.

Itt épp kakaslesre indult a dédiéknél. Az út megszakítása: arrafelé pedig a kismalacok laktak, amíg "el nem költöztek a farmra, ahol örökké boldogan élnek":) 

Vagy legalábbis futkározzunk össze-vissza a kertben, magunk után húzva a pár perc alatt, könnyen elkészíthető sárkányt! Ez lenne a blog alcíme:)

Már jó pár napja tervezem, hogy készítek Lujzinak egy hiperszuper papírsárkányt, mert gyakran fúj nálunk otthon a szél. Ez persze sokszor idegesítő, de így legalább a jó oldalát is ki tudjuk használni:) Ismét kutatómunkába fogtam a neten, és az olvasottak alapján fabrikáltam Mókinak egy csajos példányt. Egyedül hurkapálcát kellett vennem hozzá papírboltban, ismét mosolyogva nyugtázva kijövet, hogy vannak még dolgok, amiket 100 forintért lehet kapni. A többi kellék fellelhető volt a mindent rejtő kreatív dobozomban, ahol őrült rendetlenség uralkodik, de cserébe általában megtalálok itt mindent, ami az ilyen csináldmagad projektekhez szükséges. Szerintem minden otthonban elengedhetetlen egy ilyen kupis doboz vagy fiók, amibe ruhákból kivágott színes szalagokat, mindenféle papírt, ecsetet, festéket, gombokat stb. szórok, hogy egyszer úgyis jó lesz valamire:)

Amire tehát szükségünk lesz:

- 2 db hurkapálca

- bármilyen csomagolópapír (én rizspapírt használtam)

- kés vagy szike, olló, ragasztó (én celluxot használtam)

- kötözőalkalmatosság (én épp fonalat használtam)

- a díszítéshez szalagok (ez persze elhagyható kiegészítő)

Az elkészítés lépései:

1. Vágjuk be a hurkapálcák végeit egy éles késsel vagy szikével! Nagyon-nagyon vigyázzunk, hogy nehogy megszaladjon a kés, vagy elrepedjen a hurkapálca, és megvágjuk magunkat! E lépés kivételével szerintem a többit bátran csinálhatják nagyobb gyerekek.

2. Fektessük egymásra a két hurkapálcát merőlegesen, mint egy keresztet, és kötözzük jó erősen össze középen!

3. Vezessük át a madzagunkat vagy fonalunkat a kereszt négy végén, a vájatok szépen megtartják a fonalat, így kapunk egy feszes deltoid formát.

4. A deltoid aljára erősíthetjük a sárkány farkát, amit kedvünk szerint díszíthetünk.

5. Tegyük a sárkány vázát a papírunkra, és vágjuk körbe úgy, hogy hagyjunk rá kb. 3-5 centi anyagot, mert ezt majd vissza fogjuk hajtani!

6. A deltoid 4 oldalán hajtsuk vissza a papírt, és erősítsük meg jó alaposan ragasztóval. Persze folyékony ragasztóval is dolgozhatunk, de szerintem stabilabb lesz az eredmény celluxszal.

7. Kössünk egy nagyon hosszú madzagot a két hurkapálca találkozásához, ahol jól összekötöztük őket! Ezt aztán fel tudjuk csavarni akár egy wc papír gurgulára vagy tulajdonképpen bármilyen erre alkalmas tárgyra.

Most már csak a megfelelő szeles időt kell kivárni, és irány futkározni a sárkányunkkal!

Még mielőtt belecsapnánk a következő nagy bütykölésbe, gyorsan leírom, hogy miért nem jelentkeztünk hónapokig.

A legfőbb ok az volt, hogy a leendő második számú Mókus (szigorúan nem fontossági, hanem időrendi sorrendben) igencsak próbára tette anyukája közérzetét a terhesség első 4 hónapjában, így nem hogy blogolni, de úgy összességében az ágyból kikelni nem volt sok kedvem, ami egy izgága másfél éves mellett ugye izgalmas megoldandó feladatok elé állított. A másik ok pedig az volt, hogy egyszerűen már az agyamra ment az előző blogos felület, mert mindig kb. fél napig tartott, mire sikerült feltenni az aktuális írást, olyan lassú volt a rendszer. Nos, most szántam rá magam a virtuális költözésre, és immár üdén és frissen, újult erővel számolok be Nektek mindennapjainkról:)

Természetesen rengeteg minden történt velünk az elmúlt időben, utazások, nyaralások, Lujzi tanult rengeteg új dolgot, öröm nézni, ahogy napról-napra okosabb és ügyesebb. De nem nosztalgiázni szeretnék, hanem felvenni a fonalat, és rögtön hoztam is egy ötletet, amit a múlt héten valósítottam meg neki. Igazán könnyű megcsinálni, és tényleg fillérekből kihozható. 

Sok helyen nézegettem már, hogy is kell egy ilyen indiánsátrat készíteni, és találtam egy másik blogot, ahol egy hozzám hasonló anyuka megcsinálta a kislányának. Ezt itt találjátok: https://thelifewithmimi.blog.hu/2018/08/12/diy_indian_sator

Ami a fenti leíráshoz képest fontos tudnivaló, még mielőtt őrült bambuszkeresésbe kezdene bárki: kb. 180 centi hosszúságú bambuszkarók szükségesek hozzá, amit a legegyszerűbb a Praktikerben vagy az Obiban beszerezni, de kapható a legtöbb kertészetben is. Én már csak tudom, ugyanis végigtelefonáltam Győrben szinte az összeset :D Történt ugyanis, hogy nagytudású Lujzaanyukája röviden átfutotta az elkészítés lépéseit, és utána a hozzávalókra koncentrált. Itt a blog szerzője 240 cm-es bambuszkarót ír, amit az Obiban lehet beszerezni. Nos, aznap, amikor épp ráértem, és csillapíthatatlan vágyam támadt a sátorkészítéshez, a győri Obiban nem volt készleten a 240 centis. Ezért felhívtam minden létező lehetőséget, de készségesen mindenhol csak 180 centis karót kínáltak. Végső kétségbeesésemben azt találtam ki, hogy összeragasztószalagozok majd 2 karót, úgyse fog látszani a sátor belsejében, így jó lesz a praktikeres 180 centis is, veszek belőle többet. Nos, minden hozzávalóval felvértezve itthon elkezdtem olvasni a készítés lépéseit, amik a következő instrukcióval kezdődnek:

Fűrészeljük le a bambuszok végét úgy, hogy kb. 170-180 centis karókat kapjunk! Itt gutaütést kaptam, és eszembe jutott Besenyő Pista bácsi: Noooormáááális? kezdetű klasszikusa, valamint a számomra immár 25 éves, de örök érvényű iskolai jótanács, hogy először mindig alaposan olvasd el a feladatot, mielőtt nekilátnál! Na tessék, az iskola sok mindenre megtanít!

Hozzávalók:

- A lényeg tehát, hogy kb. 900 forintért be tudjuk szerezni a 4 db 180 centi hosszú bambuszrudat.

- Ezen kívül szükséges még 3 méter (140-150 centi széles) vászon anyag, vagy persze tetszőlegesen készíthető a sátor bármilyen textilből. Én állatos vásznat választottam Lujzinak (4.350Ft), mert mostanában imádja az állatokat, és ez a minta nem is lányos, nem is fiús, úgyhogy ha a rejtőzködő kis bandita a pocakomban kisfiú lesz, akkor reményeim szerint neki is fog majd tetszeni a bunki, ha addig Móki le nem amortizálja.

- bármilyen erősebb kötözőmadzag (én egy eltett és most fellelt cipőfűzőt használtam)

- a szabáshoz-varráshoz mérőszalag, olló, varrógép, cérna

- a bambuszkarók kifúrásához fúrógép (de talán ez a lépés ki is hagyható, ha jó erősen összekötözzük a rudakat a tetején)

Az elkészítés lépései (itt akár követhetjük a fenti linket is, de megpróbálom követhetően leírni a saját lépéseimet):

- Szabjuk ki a 3 méteres anyagunkból a sátor 4 oldalát a következőképpen: 4 darab trapézra lesz szükségünk, aminek a két párhuzamos oldala 110 és 10 centis. (lásd kép1)

Kép1

- A maradék anyagból szabjunk ki 12 db kb. 10x20 centis csíkot! (ezeket varrjuk majd a sátor belsejébe, hogy megtartsák a rudakat) (lásd később kép2)

- Az egyik trapézba vágjunk ablakot (az alsó és a két oldalsó oldalát vágjuk ki, a tetejét hagyjuk meg, hogy feltekerhető legyen)!

- Egy másik trapézba a földtől számítva kb. 70 centi magasságig vágjunk bele egy ajtónyílást!

- Szegjük be az anyagok széleit, az ablakot is körben, illetve az ajtónyílást is!

- Varrjuk össze a kiszabott 10x20 centis anyagdarabokat a hosszanti oldaluk mentén. Mivel ezek belül lesznek, én nem szórakoztam a kifordítgatással, simán az anyag színén varrtam.

- Varrjuk össze a trapézok oldalait! Akár 2 oldal összevarrását követően, de akár közben is, varrjuk hozzá az oldalak találkozásához belülre a rúdtartó pántokat a hosszabbik oldaluk mentén, legfelülre egyet, középre egyet és legalulra egyet! (lásd kép2)

Kép2

Miután összeállt a 4 oldal, nincs más dolgunk, mint beleügyeskedni a rudakat a belülre varrt fülecskékbe, majd összefogni fent a bambuszokat, és kb. felülről számítva 10 centinél nagyon szorosan összekötözni őket. Ha van otthon kéznél egy fúró, netán egy férfiember is, akkor fúrhatunk a rudakba lyukakat (óvatosan, nehogy elrepedjen a bambusz), így ezeken átvezetve a madzagot vagy cipőfűzőt jobban össze tudjuk kötözni a sátrat.

Jól feszítsük ki a sátor 4 lábát, és tetszőleges helyezhetjük beltérre egy szőnyegre (hogy ne csússzon a lába), vagy kintre a fűbe. Ilyenkor tehetünk bele plédet, párnákat stb.

Az ablakot én feltekerve egy boros ajándéktasak kihúzott "fülével" rögzítettem, mert nem találtam a cipőfűző párját:) Vágtam egy kis lyukat az ablak fölé, és simán átfűztem rajta a madzagot.

Lujzi imádja a sátrat, ami egy mozdulattal összecsukható, majd újra felállítható!

Hajrá, jó bütykölést!

Azt hiszem, lassan 4-5 hónapja, hogy nem adtunk blog formájában életjelet magunkról. Pedig élünk és virulunk, Lujzi nő, mint a bolondgomba. A másfél éves státuszon a védőnénink ARÁNYOS (nem pufi!) jelzővel illette, anyukája nagy büszkeségére:) A kortársai 90%-nál magasabb, és jó, azért leírom, a 75%-nál súlyosabb is:) De összességében arányos, ami pedig a legfontosabb, hogy egészséges, boldog, rosszcsont kisbaba!

Rövid helyzetjelentés:

- Mókinak kb. 13-14 foga van, amivel már almát, ropit, győri édes kekszet (igen, anyukájának megdőlt a "nem adok cukrosat a gyereknek" elve) is rágcsál.

- továbbra is megeszik MINDENT (IS).

- bármikor és bármennyit képes (lenne) enni és inni. Ha rágózok, memmét kér, ha valaki eszik vagy iszik körülötte, memmét kér. Ha egy étteremben mi esetleg színes innivalót (lásd szörp, limonádé) merészelnénk inni, nem issza meg a saját vizét, addig nyüsszög, amíg nem ihat a miénkből. Jobban mondva, amíg nem ihatja meg a miénket.

- nagyon ügyesen fogja a ceruzát, a zsírkrétát és a filcet, amivel még ügyesebben firkálja össze magát. E tevékenységeket szigorú keretek között, az etetőszékben végezheti!

- továbbra is imádja az állatokat: több háznyi távolságot szalad (előlem) egy cica vagy kutyus után. Most már meggyőztük, hogy nem ZÁ-ZÁ-t mond a kutya és a macska, de továbbra is így nevezi őket.

- ha vizet lát, akkor egyből a kacsákra (ÁP-ÁP) és a halacskákra (TÁTOG-TÁTOG) asszociál. A vizes VB alatt a medencékben is folyton őket kereste.

- imádja a gyerekeket, főként a nagyobbakat, percekig nézi, majd utánozza őket. Így rábeszélhető volt a Balatonon, hogy ugyan legyen hajlandó úszógumiban fürdeni, mint a többi rendes gyermek. A babáknak való beleülős alkalmatosság továbbra is korlátozza a szabadságát, ezért szabotálja.

- továbbra is Pandussal, Rókussal, Nyuszival alszik, de a kör bővült LáriFáriFánival. Ő kezdetben az ebéd utáni alvós plüss volt, most már előlépett állandóra. A délutáni szunyóka helyszíne immár nem a babakocsi, hanem a kiságy, és önállóan, ismétlem, ÖN-ÁL-LÓ-AN teszi mindezt. Nem, az esti elalváshoz továbbra is statisztákra és nézőkre van szüksége, az előadás időtartama az esti kifárasztásos taktikánknak köszönhetően lecsökkent 10-15 percre.

- rajong a meséskönyvekért, játék babakocsikért, egymásba rakható építőjátékokért, a fagyiért, fűnyíróért, repülőkért, játékautókért, állatos youtube vidókért, zenélő játékokért stb.

- megnőtt a haja, így most már fülbevaló híján is egész kislányos. Jó, a strandon a kék úszópelusban még gyakorta kisfiúnak nézik, de ennyi baj legyen :D

A legfontosabbat a végére hagytam: elkezdett halandzsázni, néhány szót viszont ügyesen kimond és használ. Persze mondanom sem kell, az egyik az APPA <3.

Lujzi és a bogarak közös története épp olyan idős, mint Lujzi maga. A kis Móki ugyanis egy hemangiómával a hátán született, ami tulajdonképpen egy piros pötty, ami majd ovis korára el fog múlni. Viszont addig is ő a mi kis katicabogarunk, így kézenfekvő volt, hogy az első plüsse is katica legyen, hogy tologatós lepke helyett ő katicával csattog fel-alá a lakásban és még sorolhatnám. A kis pettyes jószágok mindig kiemelt figyelmet kapnak a meséskönyvekben is, ha Lujzi nézegeti őket.

Aztán egy nap Móki elkezdett félni a bogaraktól. Egy kis jelentéktelen fekete, beazonosíthatatlan bogárkával kezdődött minden, ami kívülről rá mert mászni a mamáék nappalijának az ablakára. No, ezek után Lujzi napokig,, hetekig az ablakra mutogatott, és ez az élmény szörnyű lavinát indított el a bogaras kapcsolataiban. Itthon szó szerint sírógörcsöt kapott, amikor egy kis hangya fel mert mászni a ház falán, és a kis pettyes haver is hamar persona non grata lett a meséskönyvekben, amiket gyorsan átlapozott.

Aztán egyszer csak helyreállt a rend, és újra spanolunk a hatlábúakkal. Most szép számmal lehet mifelénk új haverokra szert tenni, ugyanis májusban mindig nálunk napozik a magyarországi cincérpopuláció apraja és nagyja. Lujzi most már simán leguggol a nem is olyan kicsi, fekete csápos bogarakhoz, meg is pöckölgeti őket az ujjaival, Lujzaanyukája meg csak hüledezve csodálja bátorságát. Ezt a fóbiát tehát kinőttük, tücskök, bogarak rettegjetek!

Sokat gondolkodtam rajta, hogy írjak-e a mostani témáról, és legfőképpen, hogy képpel illusztráljam-e. A következmények szerintem csak úgy 7-8 év múlva érnének utol, amikor a kis-nagylány Lujza majd számon kérné rajtam, hogy miért tettem fel róla cikis képet.

A helyzet ugyanis az, hogy Mókusörs bal szeme egy kicsit bandzsa. Az edzésen hívta fel rá a figyelmemet az egyik anyuka, hogy szerinte vigyem el szemészhez, és egyből ajánlott is egy nagyon jó családi szemészt Győrben. Persze, mi is láttuk, hogy Bandzsamargit néha nem szabályosan néz, de ugye a babák sokáig természetüknél fogva bandzsítanak, és nem foglalkoztunk ennyire a témával. Alaposan utána olvastam azért én is itt-ott, de aztán abban maradtunk, hogy jobb félni, mint megijedni alapon inkább időben nézessük meg egy szakemberrel.

A vizsgálaton aztán kiderült, hogy bár valószínűleg Lujzi kinőné magától a bandzsaságot, azaz megerősödne a szemizma, de inkább segítsünk rá a folyamatra még most, pici korában.

Így történt hát, hogy F. Lujza szuperhős csatlakozott a Marvel Univerzumhoz, és Nick Fury hívó szavára ő is szuperhős álruhát húz délelőttönként. A színes tapaszokat három hónapig naponta 2-3 órát kell viselnie. És hogy hogy viseli? Szó szerint hősiesen, azaz észre sem veszi. Először persze furcsa volt neki, de fél perc után megszokta.

Azért is tartottam fontosnak, hogy beszámoljak erről, mert talán sok anyuka fél, hogy valami olyan történik a gyermekével, ami miatt ő más lesz, mint a többi. Korábban is nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy Lujzit mindenképpen nagyon elfogadónak fogjuk nevelni, aki nem csúfolódik, nem bántja a társait, értéknek tartja majd a „jó értelemben vett” másságot. Most ő is különleges, más, mint a többi kisgyerek. Meg is néznek minket sokan séta közben vagy a boltban, én meg csak mosolygok, mert nekünk eddig is ő volt és ő lesz a legkülönlegesebb a világon!

Móki második névnapját kirándulással ünnepeltük. Úgy döntöttünk, nem veszünk neki ajándékot, mert dugig van a ház meséskönyvvel, építőkockával, plüssel, hintalóval, autóval stb. Fel is kerekedtünk egy eseménydús, több kiszállós, megállós autós kirándulásra a Bokodi-tó – Csókakői vár – Velencei-tó útvonalon.

A Bokodi-tó önmagában egy rettentően – hogy divatos szóval éljek – túlhype-olt, azaz – ha magyarul akarom kifejezni magam – túlértékelt desztináció, ahol tényleg, de tényleg nem lehet semmit csinálni. A leírások szerinti legjobb odavezető utat választottuk, de Lujzaanyukája még így is hajmeresztő manőverekbe kormányozta a Minit a fél méter mély kátyúk között, mire aztán elérkeztünk egy óriási, csaholó kuvaszkutyákkal szomszédos kerítéshez, ahol udvariasan ki is volt írva, hogy idegeneknek márpedig belépni tilos. Ha már odáig elmentünk, mi márpedig természetesen a tiltás dacára beléptünk, ahogy a többi idelátogató, és a valóságban is konstatáltuk, hogy itt tényleg nem lehet semmit csinálni a kötelező stégen pózolós fotón kívül.

A kezdeti rövidre sikerült megálló nem szegte kedvünket, és útnak eredtünk Csókakő felé. A 81-es út mellett található übercuki, takaros és borospincékkel teletűzdelt kis falu már valóban megérte az autózást. A vár parkolójában kiszálltunk, Lujzit felcsattintottuk málhás szamár anyukája hátára, és indultunk is az erdei ösvény felé, gondolva, hogy egy hegytetőn álló várhoz bizonyára egy erdei ösvényen keresztül vezet az út. Azért biztos, ami biztos, megkérdeztük a kürtőskalácsot és üdítőt áruló nénit, hogy jó felé megyünk-e, aki lelkesen bizonygatta, hogy igen, arra van a vár, ami egyébként pont az orrunk előtt magasodott. Nyakunkba vettük tehát az utat, ami egy szurdokban vezetett. Közben igazi túrázós, kirándulós érzés fogott el bennünket, láttunk az avarban fekvő, hóvirágot fotózó turistákat is (nem, nem kínaiak voltak). Aztán hirtelen arra lettünk figyelmesek, hogy néhány eszeveszett, nagyon bátor ember a hegygerincen araszol felfelé a vár falaihoz, ahol egy kis résen keresztül bizonyára be lehetett jutni. Ahogy közelebb értünk, láttuk, hogy kiépített fa lépcsőkön kaptatnak felfelé, de még így is rettentő meredeknek és veszélyesnek tűnt a mutatvány. Haladtunk tovább a kedves kis ösvényen, gondolva, hogy hamarosan csak balra kanyarodik a szurdok, mi pedig elérjük a várat. Még turistajeleket is követni véltünk, amik, mint utólag kiderült, konzekvensen egy teljesen más útvonalat jelöltek. No, egy idő után csak megfordultunk, és elhatároztuk, hogy sportos család lévén megmásszuk a lépcsőket, és csak meghódítjuk Csókakő makacs várát, ha az egyetlen felvezető út ilyen meredek is. Szorgalmasan szedtük a lábunkat a lélekvesztő fokokon, Lujzaanyukája szuszogott a 10 kilós hátizsákja alatt, de csak felértünk a falakhoz, ahol aztán jött a meglepetés. Egy mászókötelet tartó, bukósisakos férfi és a sziklaszirten mászó szintén bukósisakos bátor nő képe fogadott minket, és az érzés, hogy egyrészt nem vagyunk normálisak, másrészt a kérdés, hogy most aztán mi lesz. Hős nagypapa egyből előre ugrott, átmászott a sziklákon, hogy átsegítse Lujzástól Lujzaanyukáját, majd a Jakab család libasorban őt követő női tagjait a veszélyes részen. Átjutva és megnyugodva természetesen észrevettük, hogy egy betonos út és egy autó is várakozik a vár rendes bejáratánál, és többedszerre is felsóhajtottunk, hogy tényleg nem vagyunk normálisak, és jogos volt Lujza bölcsész nagymamájának a lépcsősor alján feltett kérdése, hogy akkor ezt a várat mégis hogyan építették?. No, az izgalmak után felfedeztük a meghódított erődöt, majd visszafelé már a betonos utat választottuk, amin haladva kb. 7 perc alatt lesétáltunk a parkolóig. Itt természetesen ismét felsóhajtottunk, hogy nem csak nem normálisak vagyunk, hanem vakok is, mert ki is van táblázva, hogy erre kell felmenni a várhoz. Mindegy, leszűrtük a tanulságot, hogy sose higgy a kürtőskalácsos néninek, és kirándultunk tovább Velencére!