Május első vasárnapja ovis korunk óta igazi ünnep. Emlékszem, minden őrültséget kitaláltunk kicsi korunkban, hogy anyut megajándékozzuk. Természetesen az oviban, iskolában is készítettünk csináldmagad ajándékokat, de emellett kitaláltunk színdarabokat az utca gyerekeivel, volt, hogy akkoriban 20 forintért vettünk illatos szappant a szomszéd boltban. Ez utóbbit azóta sem értem, miért tűnt olyan jó ötletnek, anyunak biztosan mindig jó illata volt J

Imádtunk ajándékozni, ez a mai napig megmaradt. Anyák napjára készülve is inkább az járt a fejemben, hogy milyen ajándékokat készítsek most már nem csak a saját nevemben anyunak, hanem neki, mint nagymamának és Lujzus másik mamájának és a dédinek is (és az én keresztanyukámnak is, aki történetesen Lujzi pótmamája, nála született a kórházban, tulajdonképpen ő látta meg először a családbólJ).

Nem is jutott eszembe azon gondolkodni, hogy én is anyuka vagyok, és a mai nap az én ünnepem is. Lujzi aztán rögtön korán reggel azzal örvendeztetett meg, hogy most először szinte átaludta az éjszakát. Valószínűleg azért, mert rendkívül elfoglalt lehetett álmában, mert mostanában mozgalmas éjszakái vannak, rendszerint keresztbe kússza-mássza magát a kiságyban.  Most estefelé gondolkodtam csak el az élet nagy dolgain, mint anyuka, amiket biztosan meg fogok osztani egyszer itt is, de most egyelőre túl sok minden jár Lujzaanyukája fejében a boldogságtól.