A kedvenc évszakom az ősz. Főleg a napfényes, langyos ősz. Ilyenkor ezer dolgot lehet csinálni kint és bent, kirándulni, gyűjtögetni, ragasztani, barkácsolni, festegetni, egyszóval bütykölni, amibe a kicsivel nagyobb gyerekeket is be lehet vonni. Lujzi egyelőre még tökmag az ilyesmihez, úgyhogy addig is a magam örömére dobom fel az itthoni nyugalmas pár órámat, néha pár percemet. Azt nem mondom, hogy alig várom, hogy megnőjön akkorára, hogy együtt tudjak vele gesztenyefigurát vagy csuhébábot csinálni, mert olyan jó, hogy ilyen cuki csöppség még, de azért az is nagyon izgalmas időszak lesz.

Most egy sima tökdekorációt mutatok, ami sokáig a házunk dísze lehet, mert nem faragjuk ki, így nem is fog pár nap alatt összelottyadni. Nincs is másra szükség, mint jópofa, formás, szép tökökre, amiket igyekezzünk nem méregdrága virágboltokban beszerezni, hanem kunyeráljunk falusi jó ismerősöktől, vagy tegyünk egy sétát a piacon próba szerencse alapon. Ezen kívül vízálló vastag filc(ek)et vegyünk még, fekete, fehér, arany, ezüst stb. színben, kinek mi tetszik. Én eredetileg a pinteresten talált akril festékkel fehérre, feketére festett tököket szeretettem volna elkészíteni, de annyira megtetszett az eredeti narancssárga színe a kis jószágoknak, hogy sajnáltam őket lefújni. Egyébként is a zöld, sárga, narancssárga az ősz domináns színei, és ezek mutatnak már messziről feldobva kívülről a házunkat.

Elsőként találjuk ki, mit szeretnénk ráírni a tökre. Ha valami egyedit gondoltunk ki, amiről nem találunk képet a neten, akkor javaslom, hogy töltsetek le új betűtípusokat a szövegszerkesztőtökbe, ahogy én is. A kedvencem az Autumn in November és a Buttercup Sample. Ezek után már „csak” ügyesen rá kell rajzolni a tökre a mintát. Aki nem szeretne egyből nekiesni, egy vékonyabb filccel (sima fekete stabilo) rajzolja elő óvatosan. Ennek előnye, hogy lehet „radírozni”, egész egyszerűen nyálazzuk be az ujjunkat, és maszáljuk el vele a vékony filcet. Ha kész, akkor haladjunk át rajta a vastaggal. Vigyázat, ezt már csak körömlakklemosóval vagy hasonló vegyi fegyverekkel lehet eltávolítani!

Győrújbarát térségét is elérte az új, egyelőre még csak 4-es erősségű hurrikán, mely a Lujza nevet kapta. Ez a különleges fajta nem a szárazföld közeledtével válik erősebbé, hanem a hetek előrehaladtával, ezért katasztrófa sújtotta terület érintett lakosai hosszú távra rendezkedtek be, és megtették a szükséges óvintézkedéseket.

Lecserélték az eddigi éles, fém burkolatváltókat (ugyan ki gondolta volna, hogy egy burkolatváltó éles lehet, ha apró gyerekmancsok piszkálják?), sarokvédőket, konnektordugókat, fiókzárakat vásároltak, elpakoltak minden rágcsálható és lenyelhető dolgot 1 méteres magasságig, valamint mindennapossá vált a porszívó-felmosórongy használata a térségben. A mászva közlekedő hurrikán gyakran és szélsebesen változtatja irányát, ezért kiszámíthatatlan, a lakás mely részén bukkan fel. Gócpontok már megfigyelhetők haladásában, főként az asztal és székek alatti területeket kedveli, ahol azonban váratlan veszélyek leselkednek óriás kobakjára. A konyhasziget megkerülése is kedvelt időtöltése, szívesen időzik a fiókfogantyúk, a mosogatógép és a sütő nyalogatásával.

A jövőbe tekintve szívesen szemlélődik az ablakból, mintegy szemügyre véve a még felfedezendő, kinti terepet.

Megfékezésére a terület lakosai egyelőre utazóágyát vetették be több-kevesebb sikerrel, valamint igyekeznek minél több mindennel lekötni figyelmét és elhatalmasodó mindent felfedezni vágyát!

Kérjük, akik az érintett terület megközelítését tervezik, a megfelelő védőfelszerelést szerezzék be, mert Lujza hurrikán immár két foggal, fülsiketítő hanghatásokkal, valamint éles körmeivel kivitelezett csípőmozdulatokkal is támad!

Olyan jó lett volna, ha az anyatej örökre megvédi Lujzit a betegségektől.. De hát ezt is el kell kezdeni egyszer, és nem csak neki, legfőképpen nekem kell hozzászoknom a gondolathoz, hogy valami bizony fájni fog a Kismókinak, és nem mindig tudok ellene tenni bármit is. Azon kívül persze, hogy ilyenkor több a cici, a perszehogyfelveszlek, és a kapcsolót és telefont is rághatja, csak ne sírjon!

Nem kell semmi komolyra gondolni, egy sima kis nátha támadott meg bennünket, ami így bevezetésnek nem is olyan vészes, csak mint olyan még ismeretlen helyzet. A hangulatára egészen 18 óráig szerencsére semmiféle kihatással nincs, legfeljebb annyi, hogy nyűgösebb és türelmetlenebb egy kicsit. Aztán 18 órakor bekapcsol, és gyakran csak 23 óra körül nyomja be valaki nála az átmenetileg kikapcsol gombot.

Nem kellett hála az égnek még semmi drasztikushoz folyamodni, semmi gyógyszer vagy kúp. Előkerült azonban a még decemberben vásárolt OrrsziPorszi, ami szerencsénkre nem lett egyből közellenség, köszönhetően Lujzi elektronikai és zúgó dolgokhoz való vonzódásának. Imádja a zsinórokat, a gombokat, a kapcsolókat, nem ijed meg a berregéstől sem, úgyhogy inkább érdeklődve fogadta az új masinát.

Reméljük, hamar kiűzzük a náthát és a köhögést, addig is folytatjuk a gyümölcs-tea-anyatej-főzelék kúrát, és próbálunk a kis takonypóc kedvére tenni mindenben, legyen az akár este 23 órakor is.

7 hónapot kellett várni Lujzababa első igazi nyilvános hisztijére. Mentségére legyen szólva, valószínűleg farkaséhes és zaklatott lehetett… Még mielőtt megijedne a Kedves Olvasó, gyorsan folytatom a történetet.

Lujzaanyukája hosszú idő után végre újra turisztokat kalauzolt, és németül is beszélhetett. A szokásos készülődés előzte meg a nagy eseményt, a Mama beizzítva a másfél órás programra, mindenféle Istencsapása ellen babakocsiba bepakolva, Lujzababa megszopiztatva biztos ami biztos alapon, hogy kedvezzek is neki nap közben, ha már egyszer anya lelécel idegenvezetni. És a B terv, ha a gondos időzítés ellenére rátör a farkaséhség, egy gyümölcsös gabonapép, ami utólag kiderült, életmentőnek bizonyult.

A terveknek megfelelően aztán randi az unokával a belvárosban, bandázás és séta, majd miután én kiordítoztam magam auf Deutsch, egy mosolygós, elégedett babát kaptam vissza, ahogy a Mamának leszállítottam. Alig léptünk párat az elbúcsúzás után, Lujzi bekapcsolt. Na jó, oka volt rá, mert az órás boltban az ember, aki kicserélte az elemet az óráimban, babaszemmel nézve sem volt túl bizalomgerjesztő, és hiába választotta el a csemetét és őt egy pult és a babakocsi, és hiába rá sem hederített a pasas, Lujzi már ott zokon vette a csúnya látványt, és hangos sírásba kezdett. Egyébként jogosan bekapcsolódhattam volna én is, mert az ügyes ürge elemcsere közben betörte az órám üveglapját, úgyhogy egy „Elnézést, előfordul, természetesen ingyen megjavítjuk, jöjjön vissza holnap!” után inkább beletörődtem az egészbe – magamra sem ismerek így utólag, meg ugye ó persze, marha egyszerű csak úgy visszamenni holnap – , és masíroztam is ki a reklamáló gyermekkel az üzletből, hátha az utcán szebb élmények várják.

Nem értünk messzire, a sírás átcsapott égtelen selátsehall hisztibe. Néhány Ma-ma-ma azért kivehető volt közben, úgyhogy megörülve a bekészített B tervnek, és hogy nem kell bekéredzkednem a szokásos beépített éttermünkbe szoptatni, eltoltam a visongó babakocsit a térig, és belelapátoltam a bent ülő farkaséhes jószágba egy nagy üveg gyümölcsös  gabonapépet.

Itthon aztán a cici után új hiszticsillapítóra volt szükségem, mert az „Anya ne már, hogy te blogot írsz, és közben nyomkodod azt az izgi laptopot!” nevű hiszti következett, úgyhogy a kétfogú veszedelem most épp az egeret csócsálja…

Az itthoni hiszticsillapító

Az ember lánya manapság a húszas éveit tanulással, utazással, bulizással, sportolással és sok-sok munkával tölti. Aztán, amikor benő a fejünk lágya, és megtaláljuk azt, akivel az álmok valóra válhatnak, család leszünk, és a dolgok igenis megváltoznak: a baba lesz az első. Le kell mondani sok mindenről, mert egy kisbabával akár mennyire is szeretnénk, sok, korábbi rutinunk nem, vagy csak nagyon nehezen megvalósítható. Ez természetesen nem áldozat, nem lemondás, mert a kis fognövesztő, lovacskázó, mindjártmászó, folyamatosanmagyarázó és mindentfelfedező baba lesz a legnagyobb élményforrás az életünkben.

Amire azonban nagyon figyelni kell, azok a korábbi baráti kapcsolatok. 

Szerencsém van, mert 4-5 olyan, szinte gyerekkori barátnőm van, akikkel nagyon közel állunk egymáshoz. Ezek a barátságok átvészeltek már több ezer kilométeres távolságokat, pasik – akik a mi Klikkünkben az utánfutók – jöttek-mentek, néhányan már – reméljük végleg – maradnak, de mi ugyan úgy összetartunk, mint korábban. És bizony, nem egyszerű. Alkalmazkodnom kell, hiszen máshol még nincs kisbaba, a többiek inkább este érnek rá, inkább egy pohár bor mellett beszélgetnének az élet nagy dolgairól. Ahogy én, úgy Lujza is alkalmazkodott, hiszen megszokta a babakocsis nézelődést az éttermek teraszán, ahol bár nem pohár bor, hanem limonádé mellett az anyukája is egy a barátnők között. És ahogy én, úgy a barátnők is alkalmazkodnak, mert több olyan programot szerveznek, ami kisbababarát.

Persze, vannak extrém helyzetek. Erre jó példa, hogy fog a szeptemberben 8hónapos Lujzababa lánybúcsúra utazni velünk Görögországba. Nem kell izgulni, apát is visszük persze magunkkal! Ha kellőképpen rugalmasak vagyunk, és alkalmazkodunk egymáshoz, akkor szerintem minden megoldható.

Nagyon fontosak a barátságok. Persze, találhatunk új ismerősöket hasonló, kisbabás társaságban, ahol akár barátságok is szövődhetnek, de a régi barátságok kincset érnek, amit minden életszakaszban kihívás megőrizni, de mindennél jobban megéri!

Az én Klikkem <3

Augusztus elseje van, az anyatejes táplálás világnapja. Ennek kapcsán írom le a tapasztalataimat. Nem akarok prédikálni, ez szerintem minden anyuka saját döntése, csak bízom benne, hogy eloszlatom egy-két jövendőbeli anyuka félelmét a szoptatással kapcsolatban. 

Mert őszinte leszek, én ettől féltem, illetve tartottam a legjobban. Hogy nem fog-e fájni, milyen érzés lesz, meddig fogom tudni szoptatni a kisbabámat. Nem tartozom azok közé, akik elítélik azokat az anyukákat, akik nem akarják szoptatni a kisbabájukat, mert milliók nőttek, nőnek fel tápszeren, nincs azzal semmi gond.

Én az első 3 hónapban fogat összeszorítva szoptattam a Lujzit, folyton vérzett és sebes volt a mellem. Nyilván valamit nem csináltam jól, pedig tényleg többféleképpen, több tanács és szakirodalom alapján próbáltam. Aztán a 4. hónapban beállt a rend, lehet, hogy addigra csiszolódtunk össze a kisasszonnyal. De egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy feladjam!

Elmondom, hogy szerintem miért érte/éri meg:

- Az biztos, hogy az anyatej a legtáplálóbb étel és ital a kisbabánknak. A kis ráncos 2,6 kilós kis csomag úgy kipuffadt tőle, hogy komoly értékeket tudnánk csempészni a hurkái között (persze ha akarnánk, de nem akarunk).

- Annyit eszik belőle, amennyit ő kíván.

- A legegyszerűbb, mert szó szerint mindig kéznél van, nem kell melegíteni, öntögetni, kevergetni, mosogatni, sterilizálni utána.

- Nagy magabiztosságot ad, ha úton vagyunk, hogy Lujzi aztán biztosan nem marad étlen-szomjan, amíg én vele vagyok, legyünk bárhol a világon, a győrújbaráti kerekerdő kellős közepén is akár.

- Jó, azért macera is van vele, össze kell barátkozni a melltartóbetéttel, mert jó pár hónapig hű társa lesz az ember lányának.

Nem vagyok egy szégyenlős típus, de azért természetesen a jó ízlés határain belül szoptattam már elég extrém helyeken. Legutóbb a győri Rába-parton, a legújabb győri vizes fesztivál esti programját nézve a szürkületben. 

Az a tézis pedig, hogy a szoptatástól üres tejeszacskó lesz a ciciből, szerintem egyenesen hülyeség. Persze nem végeztem sorstársaimon behatóbb vizsgálatot, de az én esetemben az a tejes zacskó őrzi eredeti formáját. Ugyan ezen a rendezvényen jegyezte meg egy kedves idős néni épp, hogy "Ijjnye Aranyom, de szép melleid vannak! Egyszer az enyém is ilyen volt!". Hát, meglepett a dicséret, de azért jól esett.

Szóval leendő Anyukák, egy percig se tartsatok a szoptatástól, tényleg nagyon jó dolog! Ha pedig hosszas próbálkozás után valamiért nem így alakul, akkor meg ne görcsöljetek a tápszeres táplálás miatt, mert akkor az lesz a legjobb a babátoknak!

Kajakóma:)

Hiphop eljött a július 20., amikor a mi kis apró, két és fél kilós újszülött babánk már hat és fél kilós nagylányként ünnepli a fél éves szülinapját.

Sok minden eszembe jutott ma, de arra gondoltam, hogy kicsit női szemmel írok arról, hogy átalakultak a mindennapjaim. Hiszen ma reggel én még pizsamában épp Lujzi ruháit szortíroztam, és próbálgattam rá a szetteket, hogy mit is viseljen a mai nagy napon. Egy unikornisos kis ruhára esett a választásom.

A mostani bejegyzés arról fog szólni, hogy mire NINCS szüksége egy kisbabás anyukának. Ha tehát a nyári leárazásokon szembe jön veletek egy tök olcsó darab, akkor SE vegyétek meg, ha csak nem akarjátok betárazni a szekrényben még jó néhány hónapra.

Rúzs: Korábban sem voltam az a végzet asszonya, de azért néha napján kirúzsoztam a számat, igazán fel tudja dobni egy nő (és a férfiak) napját szerintem. Ha viszont itthon van az ember, és percenként puszilgatja a babáját, akkor elég haszontalan jószággá tud válni egy vadítóan piros rúzs.

Alapozó: A munkába indulás előtt az arckrémen és szempillaspirálon kívül némi alapozó jelentette a 2 perces reggeli sminkelésemet, igazán nem vittem túlzásba. Mostanra azonban a reggeli készülődés tovább korlátozódott az arckrémre és a spirálra, mert hát mi a manónak alapozó, amikor

1: az anyukák a legszebbek a világon

2: úgyis mindenki a gyerekemet nézi

3: itt is érvényes a rúzs pontnál említett puszis elkenődés.

Parfüm: Nem tudom, ki hogy van vele, de a kisbabáknak van a legjobb illatuk a világon. A babás mosószerünk, a fürdetőnk mind szuper és egyben semleges illatú, Lujzi meg nagymamája szerint amúgy is egy édes gyönyörű rózsabimbó, tehát jó illata van, ezért teljesen felesleges mellette a parfümhasználat. Furcsa is, amikor más női rajongói megszeretgetik, mert egyből ráragad a parfümillat.

Óra, karkötő, nyaklánc: A csinos dolgozó nő (ez lettem volna én)szettjéhez hozzá tartozott korábban az óra és néha a karkötő is. Mert bár soha nem voltam egy ékszerrajongó, a jegygyűrűn kívül néha felvettem egy karkötőt is. Mivel Lujza mindent kapargat, megfog, megnyal, megcsócsál, ezért a felesleges kockázatot elkerülve nem teszem ki őrületes nyáltámadásának a holmijaimat.

Magassarkú: Imádtam korábban magassarkúban lenni. Nem nőttem nagyra, meg ugye szépen is áll egy nőnek, egyből más a tartása. Amikor azonban egy 5-6 kilós sószsákot kell tartania, akkor egyből átértékeli az ember lánya a kérdést. Vérzik a szívem, amikor a nyári leárazásokon nézegetem a Zara webshopjában a szebbnél szebb, olcsóbbnál olcsóbb gyönyörű magassarkúkat.. De a téli leárazáson ejtett hibákra (vettem két übercuki darabot, amik azóta is a gardróbban néznek velem farkasszemet) visszagondolva önmegtartóztatok.

Kis női táska: Ami korábban az elengedhetetlen társ volt, azt mára felváltotta a babakocsihoz tartozó pelenkázótáska. Praktikus, mert minden belefér, ráerősíthető a babakocsira.

Hölgyeim, mi kell még?

Rajtam kívül mi kell még? :)

Lujzi úgy egyébként nagyon jó alvó baba. Legalább is azt mondják mások. Persze nem panaszkodom én sem, mikor hallom hős anyatársaimtól, hogy bizony ők négyszer, ötször is felkelnek egy éjjel, vagy hogy órákig altatják vissza a visongó csemetét, vagy hogy az övék már reggel 5-kor fenn kukorékol. Lujzus napirendje mostanában úgy alakult, hogy 5 óra tájt felébresztette a gyomra, szopiztunk egyet, és visszaaludtunk kb. 9-ig. Amikor más gyerek már a délelőtti alvásából kel, akkor ébredtünk mi ketten elégedetten, Lujzaapukájának munkábamenős puszijának emlékével az arcunkon. Ha nem lennének a szürke sötétítő függönyeink a hálóban, szó szerint a nap is a hasunkra sütne polgárpukkasztó és Lujzaapukájapukkasztó módon.

Épp tegnap említette szegény, hogy milyen rég aludt délelőtt 11-ig. Mióta Lujzus van, azóta hiába a szombat-vasárnap, nem számít, hogy a csapattal feljutást ünnepeltek, vagy ha egész szombaton betonozott vagy ásott, és a vasárnap kb. délig másnapnap számított idáig, Lujzus természetesen megváltoztatott mindent.

De nem panaszkodunk, egyrészt, mert tényleg lehetne százszor strapásabb is, meg hát tényleg nem vészes annyira a helyzet. Így legalább van időm vasárnap reggel 7-kor blogot írni, és huszonnyolcadszor is átbogarászni a sportbabakocsis weblapokat, míg Lujzababa kapirgálja az új játszószőnyegét mellettem a nappaliban, Lujzaapukája meg megpróbál 11-ig aludni a hálószobában álmában azon morfondírozva, hogy miért épp vasárnap ilyen aktív a csemete…